Alap megjegyzések

1. normatív finanszírozás és alkotmányos alapelvek
2. nemzeti koncepcó: munkalapú társadalom sajátos és lokális értelmezése
3. szereplők közötti munkamegosztás és finanszírozási megoldás
4. ingyen ebéd nincs: de mennyibe kerül ha mégis ingyen van
5. Jó-e szegénynek lenni és jó-e ha erről van papírja is

1. A témakört alapvetően érinti, hogy miképpen finanszírozódjon a társadalmi segítségnyújtás. Ma alapvetően a normatív alapú finanszírozás, ami alkotmányos és megfelel a minden állampolgár egyenlő elvnek. Két probléma van:

• nem minden állampolgár egyenlő, pozitív diszkriminációra kevés a lehetőség
• a normatívák, mutatók  megállapításánál további  probléma: bázis alapon számolják –  szükségszerűen. Azaz GDP növekedéshez, infláció alakulásához stb. viszonyítva állapítják meg, bontják le a következő évi lehetőségeket, szükségszerűen, nem az igényekhez vagy azok növekedéséhez.

• másik probléma, hogy egyáltalán sehol sem tudják  pont annyiból megoldani mondjuk egy öregek napközi otthonának a fenntartását, mint a nemzeti átlag. Lehet mutatószámokkal differenciálni, de sokkal jobb helyzetet az sem eredményez, mert az élet még annál is sokszínűbb, mint a mutatószámok (banchmarkok) alapján kiszámítódik vagy az alapján korrigálnak. Főképp nem korrigálják a település nagyságból (pontosabban kicsiségből) és az elmaradottságból adódó különbségeket.  Erre szólóan nincs is javaslat.

• mindenképpen megfontolandó viszont integráltabb kategória rendszert alkalmazni, nem járható út, hogy mindenre külön normatíva legyen, minden előzetes vizsgálat nélkül hány embernek és valójában miért jár egy-egy adott támogatás. Példaszerűen, nem lehet zongora tanítási, hegedűtanítási, fuvola tanítási stb normatívát kialakítani, minimum zenetanítási még inkább művészetoktatási támogatásról lehetne szó.

• Azt látni kell, hogy a korábbi önkormányzati finanszírozási modell nem önmagában vezetett túlköltekezéshez, nem itt csúsztak el az eladósodottság felé. Az ellenőrzés bővítése indokolt. Részben a bűnügyi krónikákból tudjuk, részben a kötvénykibocsátások és hitelfelvételek tapasztalataiból tudjuk, hogy az önkormányzati gazdálkodás neuralgikus pontja a vagyongazdálkodás volt, mivel bevételekhez kellett vagy kívántak jutni. A bevételhez jutást most is előtérben maradt, de most inkább a helyi adóbevételek kivetését forszírozza a kormányzat.

• önmagában nem egy katasztrófa, ha egy támogatási formát megszüntetnek. Valójában azt sem tudjuk miért vezették be, érdemes volt-e bevezetni, jól működött-e, stb.

• további lehetséges módok az un. intézmény finanszírozás (pl. múzeumoknál), stb. vagy a feladat finanszírozás, de az sem sokkal jobb hatásfokú. A feladatfinanszírozási kísérlet elindult.

2. Munkaalapú társadalom létrejötte. (megyünk át a szivárvány alatt).  A Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció  alapján folyamatban az építése. Az eredeti konzervativ filozófiák szerint (ld 1. sz. táblázat)  a juttatások egy meghatározott köre tartozik csak az állam feladatkörei közé, a többi szociális támogatást (ideértve főképpen a nyugdíjat, vagy az egészségügyi ellátást, stb. )  munka alaphoz és egyéni döntések alapján fizetett biztosításhoz kötik. A szociális támogatás ebben a gondolkodásmódban elsősorban az un. karitatív szervezetek dolga. (egyházak, civil szervezetek).

A nevelő célzatú munkához kötés hátrányai már most kezdenek kiütközni: a helyi polgármester helyi kiskirály lett, a munka nem érdemi, a pénz soványka, vannak cikk-cakkos megoldások, stb.

3. Időről időre előkerül  a szociális támogatásban résztvevő szereplők közötti munkamegosztás, pontosabban szinte folyamatos a küzdelem, csak időnként alacsonyabb a hőfok, időnként felcsapnak a lángok. Az  „ elmúlt 55 év” miatt az egyházak valódi terhelhetősége ezen a téren erősen korlátozott, próbálkoznak, különösen nagyobb ünnepek táján, de anyagi erejük, támogatottságuk, humán kapacitásaik végesek és nem is igazán bővülnek.

Valószínűsíthetően az önkormányzatok lesznek továbbra is a helyi szociálpolitika főbb letéteményesei, hiszen ők a helyi viszonyok legfőbb ismerői és térben is a legközelebb állók a problémához, de az önkormányzatok terhelhetősége is véges. Pillanatnyilag az önkormányzatiság feladatai a helyi szociális hivatal felé tolódnak el, hatósági feladataik limitáltak, vállalkozásaik nincsenek illetve éppen elveszik tőlük, eladható vagyon csak a nagyvárosokban maradt, az önkormányzati feladatok a helyi kultúra és helyi szociális problémákra szűkült . Miből?

4. Nincs ingyen ebéd – a leggyakrabban idézett közgazdasági elv. És ha mégis van, akkor az végül is kinek van ingyen, ki fizeti és mennyit?

• a rendszerváltásnak is ára volt és lesz: unokáink is látni fogják és ráadásul fizetik. Már a most nyugállományba vonuló korosztályokat is érinti, hogy minimálbéren vagy fél minimálbéren fizetgették a járulékokat, nincs a teljes munkaviszonyuk, stb. Hiába munkálkodtak, a nyugdíjuk még az egyszerű megélhetésüket sem fedezi. Nem láttam becsléseket erre vonatkozóan, hogy mekkora tömeget érint, de több százezret. Mi a megoldás: segélyeket a nyugdíj mellé? Vagy csak ha beteg, egyedülálló?
• rendkívül sikertelen akció volt szerintem, a potyautasok levadászása a szociális rendszerből. A vadászat többe került, mintha simán hagyták volna kiesni a potyautasokat. Kiderült, alig volt potyautas, de legalább őket vegzálták. A rendszerváltás árát jelentette az is, hogy nagyon sok ember elmenekült rokkantnyugdíjba, de a betegsége sajnos  valós volt. Ismeretes, hogy a magyar lakosság egészségi állapota rendkívül rossz, ez vonatkozik mind a fizikai mind a mentális állapotra.

5. Ebben a tempóban dinamikusan haladunk a szegénységi bizonyítványok kiállítása felé, akinek van, az jogosult erre, arra, amarra, akinek nincs, annak nincs. Valójában jó-e, ha egy gyermek csoportban a gyermekek harmada mondjuk ingyen eszik, ingyen tankönyvet használ, stb. Valójában senkinek sem jó, megbélyegzettség ez.

6. Katasztrófális, hogy a szociális támogatások adatbázisa  mennyire kusza és követhetetlen, a gyakori változtatgatások, a sima névváltozások és szervezeti módosulások miatt két év adatai sem azonosak, stb. Nagyjából 2013-ig végezhető el valamifajta összehasonlítás.